Archívum
kedd, 2017, augusztus 8 A Nemzeti Hang után újabb harcos zenekar a T-Boyban 2017-04-16
Újabb harcos, ám a Nemzeti Hang-nál valamivel „idősebb” zenekar invitálta egy kis fejrázásra a környék rockrajongóit április 15-én a sátoraljaújhelyi T-boyba. A koncert a Cseh Tamás Program jóvoltából valósult meg. A kisvárdai gyökerekkel rendelkező (korábbi Várda Blues Band-ből alakult) Keleti Front nevű zenekar 2002-ben indult rendkívül sikeres és változatos útjára. A tagok – némi túlzással élve – percenként változnak, de ettől csak még színesebb a csapat arculata, sikerüknek pedig kimondottan kedvez az állandó vérfrissítés, hiszen munkásságukat több tematikus magazin is dicséri. Az együttesnek több közös fellépése volt a P.Box, TRB, Beatrice, Edda, Republic zenekarokkal, hétvégén pedig a sátoraljaújhelyi közönséget szórakoztatták főleg saját szerzeményeikkel, de repertoárjukban az előbbi zenekarok által kiadott dalok egy-egy feldolgozása is megtalálható. A zenekar neve igazán beszédes: székhelyük az ország keleti részében van, ahol a mindennapi megélhetésért kemény harcot kell folytatni. http://www.abaujihirek.hu/2017/04/16/nemzeti-hang-utan-ujabb-harcos-zene... Archiv cikk: |
vasárnap, 2012, április 1 Kelet Magyarország (kelet.hu) |
szerda, 2011, augusztus 17 Kelet Magyarország (kelet.hu) |
kedd, 2009, január 6 Kelet Magyarország |
szerda, 2008, december 24 Kelet Magyarország |
csütörtök, 2008, június 5 RockStaiton: Kritika a másodddik lemezről a http://rockstation.blog.hu/2008/06/05/keleti_front_almatlanul linken olvasható
Archiv cikk: |
Oldalak
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »